Sosem fogom elfelejteni, milyen volt aznap az illatod. Mintha az anyukád kimosta volna a szennyesed, és te azt akartad volna, hogy akarjalak. Hogy addig lélegezzem be az illatod, amíg meg nem bolondulok tőle, addig, hogy le kelljen ülnöm. És azt sem fogom elfelejteni, hogy hogyan néztél rám, mintha el tudnád rendezni azt az óriási zűrzavart a fejemben. Soha de soha nem fogom elfelejteni, hogy milyen lágy és váratlan volt a hangod, szinte megvilágított, ahogy a szemeid is, miközben azt mondtad, én más vagyok. És ez pontosan az a pillanat volt, amikor végre megengedtem magamnak, hogy érezzek.
És talán a sok csalódás után, újra meg kell próbáljak esélyt adni. Egy esélyt, amitől talán újra boldog leszek. És érzem, hogy veled ez sikerülhet.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: